„… a beavatkozásokra irányuló kontrollok működtetése mellett (…) mára egyetlen szereplő maradt, amely a költséghatékony gyógyítás és gyógyulás kritikus elemévé vált, ez pedig maga a beteg, illetve páciens. Különböző vizsgálatok, tanulmányok mutatják, hogy a gyógyítás eredményességében a legnagyobb tartalékok az ő összehangolt kiszolgálásában és támogatásában, valamint együttműködésében vannak.”
A Magyar Orvosi Kamara jelenlegi elnökének szavai ezek a TEREK Egyesület terápiás együttműködésekről szóló fehér könyvéből, amelyet 2011-ben adtunk ki több társszerzővel együtt, s amelynek tartalmát egy kiemelt kormányzati programban részletesen kidolgozhattuk, letesztelhettük. A megjelenés óta eltelt közel egy évtized alatt a terápiás együttműködések hálózata azonban nem lett erősebb itthon, bár mikroszinten, egy-egy városrészben vagy településen találhatunk előremutató kezdeményezéseket. Időközben a digitális átalakulás viharos fejlődése közepette a nemzetközi tapasztalatok alapján a fenntartható egészségügy kialakítása számára nem maradt más út, mint az akkor felvázolt stratégiai irányok: a digitális egészség formálódó keretei között a hatékony szolgáltatások már nem csupán a betegekért, sokkal inkább velük együtt működnek.
Ezzel a szemmel nézve a mostani orvosi jogállásról szóló törvény mindenképpen időleges, mert az előttünk álló évtizedben megszűnő ellátási modell keretei között gondolkodik, fenntarthatatlan eszközrendszer működését akarja néhány elv mentén kikényszeríteni, miközben a gyógyítás lényegét adó emberi együttműködésekről alig ejt szót.
A terápiás együttműködések színterét Európa számos országában már az egész társadalomra kiterjesztették, felismerve, hogy az egészség összességében sokkal inkább függ az egyéni és közösségi aktivitástól, mint az egészségügy beavatkozásaitól, és az egészség összpolitikai kezelése nélkül az egészségügyre is fenntarthatatlan teher hárul. Ezekben az országokban egyre inkább az emberközpontú egészségügy és az egészséges társadalom válik a párbeszéd fő témájává.
Számunkra ebből legfontosabb teendőként a betegekkel és lakossággal való párbeszéd, együttműködés és közös cselekvés jelenik meg,
a magyar egészségügy is akkor találhatja meg válságos helyzetéből a kiutat, ha széles modernizációs koalíciót alkot,
amelynek a lakosság is része.
Erre rendszeresen azt a megjegyzést kapom, hogy lehet benne igazság, de ez lassú folyamat, sok erőfeszítést igényel, nem látjuk a teljes folyamatot, és mindezekért kockázatos, rövidebb idő alatt, egyszerűbben kell megoldást találni: valahogy győzzük meg a politikusokat.
Úgy látom, eddig egyik országban sem sikerült rövidebb és egyszerűbb utat találni, mint az egészség érdekében hozott széles körű összefogás és az értékvezérelt kompromisszumok sora.
Miközben mi a bizonyítottan fenntarthatatlan beavatkozásközpontú egészségügyi modell keretei között igyekszünk megtalálni a RENDezés közös értelmezését az érdekeltek között, számos ország valóban betegközpontú fejlesztéseket valósít meg, és egyre inkább teljes körűen tekint polgárai egészségre, emellett kutatócsoportok az emberközpontú egészség elméleti és gyakorlati modelljeit fejlesztik és tesztelik.
A WHO által megfogalmazott Health in All Policies elvek mind több országban kerülnek be a gyakorlati megvalósítás részleteibe, számos esetben a digitalizáció lehetőségeit kihasználva. Az állam által nyújtott egészségügyi szolgáltatások egyre nagyobb része például megjelenik e-egészségügyként, amit az e-kormányzás részeként működtetnek. Ez nálunk is indokolt, például a járások működéséhez igazított praxisközösségek és lakóhelyközeli szolgáltatások ellátásszervezése ebben a keretrendszerben valósítható meg hatékonyan.
A digitális egészség(ügy) terjedése új feladatokat és lehetőségeket ad a fejlesztők és szolgáltatók számára, amihez kapcsolódóan számos olyan kifejezés jelent meg az emberközpontú egészségszolgáltatások területén, amelyek pontos magyar megfelelőjét alig-alig használjuk – care design, design thinking, user experience, user interface, ko-kreáció, különösen az egészségügyi ellátás fejlesztése során. A digitálissá váló világunkban a páciensekkel való eredményes és hatékony együttműködéshez ezeket az ismereteket az egészségügyben is el kell sajátítani a szolgáltatásfejlesztésben és tervezésben.
Gyakran mondjuk, hogy a covid felgyorsította a digitális átalakulást számos társadalmi változási folyamattal együtt. Az emberközpontú egészség-ökoszisztéma területére ez mindenképpen igaz. Sorra jelennek meg azok a tanulmányok, összefoglalók, amelyek az egészségpolitika szemszögéből világítják meg a post-covid időszak teendőit. Az egyénközpontú egészség-ökoszisztéma részletes és átfogó modellje humanome néven látott napvilágot júliusban, amely a mindennapi megvalósításhoz ad gondolkodási és tervezési keretet az adatközpontú világunkban. A finn állami innovációs alap, a SITRA a közelmúltban adta közre az egészségadatok másodlagos használatáról szóló európai munkaanyagát – Towards Trustworthy Health Data Ecosystems, amely az egyéni és közösségi értékteremtés szemüvegén keresztül tesz javaslatot az adatvagyon hasznosítására. Ugyancsak európai kezdeményezés, a FutureProofing Healthcare platform az, amelyik az egyénközpontúság területén tovább erősíti az információmegosztást és közös megértést. A személyre szabott egészségügy építőköveiről szóló konszenzus kiadványukat követően a napokban indítják el a Personalised Health Index-et, jelezve, hogy a jövő ezen a téren is itt van már.
Az ökoszisztémában és széles körű hatásrendszerben gondolkodás újabb példája az egy évtizede részletes tanulmánykötetben kifejtett syndemic – synergic epidemic koncepció alkalmazása a mostani covid helyzetre, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy egyetlen vírus helyett az egészségre gyakorolt összetett hatásokat kell vizsgálni, és vírusgörbe-figyelés vagy vírushalálozás-figyelés helyett a mostani megbetegedések és halálozások jelenségei mögött is az összetett, egymással is kölcsönhatásba lépő, összefüggő egészségi-társadalmi hatásokat kell vizsgálnunk, valamint kezelnünk.
Röviden összefoglalva, az egészségügyünk előtt egyetlen igazoltan működő kiút áll, az ellátási folyamatok mentén történő széles körű összefogás. A tudás, tapasztalat, intellektus megvan hozzá, a kérdés, hogy a szükséges kompromisszumokat meg tudjuk-e hozni. Egy tavaly elkezdett értékkutatásunk első eredményei alapján ez akkor jöhet létre, ha öt meghatározó ember megegyezik, összefog, és akik a saját hálózatukat utána tartósan hozzák magukkal. Mi magyarok ebben híresek gyengék vagyunk, azonban talán akkor, amikor az egészségünk és az életünk forog kockán, túl tudunk lépni a saját árnyékunkon.
Budapest, 2020. október 13.
Dr. Lantos Zoltán, programvezető