A hasmenés hangjai

Egy mesterséges intelligencia már a hasmenés hangjait is képes felismerni. De mégis mire jó ez nekünk?

A „hasmenés detektor” 98 százalékos pontossággal képes felismerni a kóros székletet csupán a hangja alapján. Az ötlet onnan jött, hogy a Covid-19 járvány erősödését és alábbhagyását a szennyvíz vizsgálatával jelzik előre. A fejlesztők úgy gondolják, hogy a „hasmenés detektor” képes kellően korán jelezni a hasmenéssel járó járványokat, mint például a kolera, és így a döntéshozók időben léphetnek, hogy megfékezzék a járvány súlyosbodását.

Azt gondolhatnánk, hogy a kolera egy középkorban pusztító betegség, amit már legyőztünk, de tavaly például sok helyen tört ki újra kolerajárvány. A betegség miatti halálozás a háromszorosára nőtt az elmúlt öt év átlagához képest, tehát egy nagyon is aktuális problémáról van szó. És a kolera bizony súlyos hasmenéssel jár, ami akár órák alatt képes halálossá válni a sok vízveszteség miatt.

A hasmenés detektor egy diszkrét, bankkártya méretű kütyü, ami könnyen elhelyezhető bármilyen vécében, és kizárólag hang alapján működik. Egy 10 másodperces audio felvételt készít és ezt összeveti az algoritmusával, majd wi-fi-n keresztül elküldheti eredményeit az egészségügyi szakembereknek, akik a járványokat monitorozzák. 

Az egyelőre még nem tiszta, hogy hány ilyen detektorra lenne szükség ahhoz, hogy tényleg ki lehessen mutatni vele egy kezdődő járványt egy-egy területen. És az is kérdés, hogy hova telepítsék? Az első ötletek között a nyilvános vécék szerepeltek. Szerencsére a kütyü hatásossága háttérzajban is csak 2 százalékot csökken…

Nógrád, 2023.01.24.
Mózer-Zima Katalin