Európa 11 országában 3,1 millió életet mentettünk meg a karanténnal és a maradj otthon mozgalommal, írják az Imperial College kutatói a világ legtekintélyesebb tudományos lapjában, a Nature-ben. Az egyik legtekintélyesebb orvostársaság, az ESMO szakértője szerint Európában a járvány miatt szűkített onkológiai ellátásban továbbra is komoly zavarok vannak, hiába csökkent a fertőzésszám.
A covid-járvány hatását sokféleképp lehet értelmezni, megítélni bizonyosan korai. Sok szempontból felerősített és felgyorsított amúgy is már elindult folyamatokat, valamint rámutatott jelentős hiányosságokra. Tükröt mutat számunkra, amiből legszívesebben azt vesszük észre, hogy legyőztük a gyilkos kórt, és ezt sokféleképpen igazoljuk is saját magunk felé nap mint nap.
A rendszerhibákról jóval kevesebb szó esik,
különösen azokról, amelyek az eddigi járványkezelési csomag alapját képezik, akár kimondatlanul.
A járvány azt is megmutatta, hogy az egészségügy inkább gépezet, mint emberközpontú gyógyító tevékenységek összessége, sok benne dolgozó minden jó szándéka és most is bizonyított rendkívüli erőfeszítései ellenére. Vészhelyzetben különösen élesen látszódnak a valós viszonyok, a rendszer saját logikája. Az egészségügy rendszer a rendkívül erős betegségfókusza miatt lényegében mindent a halálhoz viszonyít. Ugyanakkor a fejlett országokban az utóbbi hatvan évben kialakított alacsony külső kockázatú életünkből – a leggyakoribb halálokok a civilizációs betegségek, amelyeket a saját életmódunknak köszönhetünk – kiszorítottuk a halált, legnagyobb részben delegáltuk a kórházakba, ahol annak elkerülése az elsődleges cél az utolsó pillanatig.
A technokratává vált egészségügy a működési rendszerén kívüli helyzettel találta magát szembe,
amit a még mindig alapvetően tűzoltás típusú menedzsment módszerekkel igyekezett megoldani, természetesen sikertelenül. Az élet-halál kérdése a technokrata kockázatértékelő közegre jellemző döntési csapdát felerősítette, minden más elé helyezve. Az életvitelünk és a környezetünk tele van kockázatokkal és fenyegetésekkel, azonban a mai társadalmi elvárások mellett és saját vállalt küldetése szerint az orvostudomány alkalmazóinak feladata legnagyobb részt minden rendelkezésére álló technológiai eszközzel az elkerülhetetlen halál elkerülése. Óriási csapdahelyzetet teremtve, mert a halál az élet lezárásaként annak része és az élet mindenképpen halálos.
Innen nézve válik érhetővé, hogyan vált mindent elsöprő fontosságúvá a járvány kezelése, a görbe laposítása.
Miért lett a társadalom jelentős része covid-rövidlátó,
és vált az új koronavírus olyan félelem tárgyává, mintha a lepra tért volna vissza. Valójában a mindennapi életünk egyik alaptézisét veszítettük el egyik napról a másikra. Kiderült, hogy nincs veszélymentes élet, az egészségügy nem tud az élet és az egészség őre lenni. Összetettebb és emberközpontúbb, az érzéseket és a humánumot jobban figyelembe vevő döntési szempontrendszerre van szükség.
Olyan mértékben megrázó volt a háborús helyzeteket idéző halálesetekkel szembesülni, hogy a korábban mindig falként magasodó pénzügyi-gazdasági korlátok is elporladtak. Szinte nyakló nélkül lehet pénzt önteni a gazdaságba, és olyan áron mentünk meg széles körben életeket, amilyenre az egészségbiztosítás gyakorlatában eddig nem volt példa.
Ebben a számos szempontból technokrata közegben az emberélet könnyen statisztikai célponttá válik, ráadásul most rendkívül leszűkített látószöggel, csőlátással. Próbáljon meg bárki egy csövön keresztül előre nézve például kerékpározni városi csúcsforgalomban. Legalább ennyire veszélyes, amit most csináltunk. A vírusmatematika önálló médiatémává vált, miközben a szűkített egészségügyi ellátások következtében csökkent a diagnosztizált és kezelt rákos betegek száma, növelve a rákhalálozást, és hasonlóképpen romlik a több betegségben szenvedők és szívbetegek állapota. Míg a COVID-19 esetében későbbre tolunk halálozásokat, túl sok más esetben előre hozunk. A védekezésként alkalmazott
bezártság következményeit, amiket eddig sejtettünk, most kezdjük látni.
A mentális betegségek például a nyitás nyomán kezdenek igazán romlani, amikor még tart a bizonytalanság, de már ott a nyomás, hogy cselekedni kell, megoldásokat találni, új utakon járni. Kiegyensúlyozottan, egészségesen is embert próbáló feladat.
Az élethez, halálhoz és az egészségünkhöz való viszonyunkat hosszabb idő lesz átgondolni és átalakítani, amire feltétlenül szükségünk van, és nem kerülhetjük el. A kockázatok kezelését, a járvánnyal és a járványokkal való együttélést most rögtön kell megoldani. Ebben a távol-keletiek nálunk előrébb járnak, érdemes tanulni tőlük.
Tikki Pangestu szerint, aki a Szingapúri Nemzeti Egyetem vendégprofesszora és Dél-Kelet-Ázsiai Közösségi Obszervatórium igazgatósági elnöke, a WHO volt kutatáspolitikai igazgatója, néhány azonnali teendőnk van minden országban.
Az egészségügyi dolgozók egészségét kell védeni elsősorban, mivel az ők találkoznak a legkoncentráltabban és legnagyobb arányban a megbetegedett fertőzöttekkel. A megfelelő védelem nélkül az egészségügyi intézmények válnak szuperfertőző központokká.
A rendelkezésre álló óriási adattömeget egységesített elemzések alkalmazásával hasznosítani kell a gyors döntéshozatal érdekében.
Javítani kell a tematikus adatgyűjtések körét, lefedettségét és részletességét. Emellett széles körben hozzáférhetővé kell tenni ezeket az adatokat a kutatók, elemzők számára a minél gyorsabb tanulás megteremtése érdekében.
Az egészségpolitika jelentőségét érdemes növelni a nagypolitika keretei között. A mostani járvány megmutatta, hogy a jó és ellenálló egészségügyi rendszer nemzetépítő, mi több, a gazdasági túlélés záloga.
Mindez bizonyítékok alapján megfogalmazott konkrét cselekvési terv alapját képezheti, rímelve arra, amit a miniszterelnök egyetértési pontokként fogalmazott meg.
Budapest, 2020. június 14.
Dr. Lantos Zoltán, programvezető