A COVID-19 járvány az egy betegséget célzó gyógyszervizsgálatok számát is jelentősen megsokszorozta, mind az új kezelési célpontok, mind a már más javallatokban alkalmazott készítmények kutatása előtérbe került. Különösen a már törzskönyvezett gyógyszerek ezen célból történő használata körül van sok vita a vizsgálati eredmények értelmezésében. Érdemes megvizsgálnunk, mi változott az elmúlt években a rendelkezésre álló információk terén, és milyen mértékben követte ezt a klinikai vizsgálati gyakorlat, valamint az értelmezési szokások.
Az egyes gyógyító eljárások és gyógytermékek alkalmazásához a bizonyítékokon alapuló orvoslás eredményei adnak eddigi tudásunk szerint megbízható útmutatást, ami a jelenlegi legjobb tudományos bizonyítékok alapos, egyértelmű és körültekintő felhasználása az egyes betegek kezelésével és gondozásával kapcsolatos döntések meghozatalakor. A kifejezés 1990-ben jelent meg, és a kilencvenes években terjedt el, jelentős részben a módszertant sikeresen felhasználó gyógyszeripari nagyvállalatok klinikai kutatásainak, valamint kapcsoló oktatási és népszerűsítő tevékenységének köszönhetően.
A bizonyítékokon alapuló orvoslás célja objektíven értékelni a klinikai kutatás minőségét azáltal, hogy kritikusan értékeli a kutatók által publikációikban közölt eljárásokat.
Figyelembe veszi a klinikai vizsgálat tervezésének szempontjait. A magas színvonalú tanulmányok világosan meghatározzák a kezelésekre vonatkozó alkalmassági kritériumokat, és minimális hiányzó adatokkal rendelkeznek.
A bevont betegek köre lényeges eleme a bizonyíték érvényességének, amely korlátokat szab az eredmények általánosíthatóságának, mivel a legtöbb esetben a vizsgálatok csak szűken meghatározott betegcsoportokra alkalmazhatók, és nem általánosíthatók más klinikai összefüggésekre.
Az előre elérni kívánt eredmények eléréséhez az utánkövetés során rendelkezésre álló idő befolyásolja a prospektív tanulmány eredményeit, ezért a klinikai vizsgálatok utánkövetési ideje kulcsfontosságú szempont.
A kutatás megtervezésének ugyancsak kritikus pontja a biostatisztikai módszerekkel kiszámítható statisztikai erő, amely megmutatja, hogy a bevont betegek száma elegendő-e a kezelési karok közötti különbség kimutatásához. A negatív vizsgálati eredmény tükrözheti a kimutatni kívánt előnyök hiányát, vagy egyszerűen származhat abból is, hogy nem a kellő számú beteget vonták be a különbség kimutatására. A vizsgálat lezárása után azonban azt már nem lehet megmondani, mi az oka a kimutatott különbség hiányának.
Ezeknek az elvárásoknak az elmúlt harminc évben legjobban a randomizált, placebo kontrollált kettős vak prospektív vizsgálatok feleltek meg, valamint az ilyen vizsgálatokat összesítő meta-analízisek. Azonban a bizonyítékok megszerzésének nem előfeltétele ma már, hogy ilyen elrendezésű vizsgálatok adatait elemezzük.
A digitális átmenettel kialakuló adatkorban, amikor a legfontosabb erőforrásunkká az adat válik, minden korábbinál több és részletesebb adatsor áll rendelkezésünkre, mind az egyéneket, mind a népesség egyes csoportjait jellemezve. A személyre szabott medicina egyre inkább napi valósággá válik, egyre szűkebb betegcsoportokra vagyunk képesek bizonyítékokat szolgáltatni nagy, egyesített adatbázisok összetett adattudományi elemzésével.
Ebben a közegben a bizonyítékok megszerzésének módja is megváltozik, a teljes mértékben egyénre szabott vagy szűk betegcsoportokra alkalmazható kezelések hatékonyságának és biztonságosságának igazolása már nem működhet a placebo kontrollált kettős vak randomizált vizsgálati módszertan alkalmazásával.
Azáltal, hogy a népesség minden egyes tagjáról egyre kiterjedtebb adatlenyomat képződik digitális ikertestvérként, a vizsgálatokba történő kiválasztás és bevonás, valamint az összefüggések vizsgálatának módszertanának lehetőségei is jelentősen kibővülnek. A bizonyítékok megszerzésének új megoldásai nyílnak meg a számunkra. Ehhez minél szélesebb körben be kell vezetni az obszervatóriumok adatgyűjtési és elemzési rendszerét, ami a betegregiszterek, surveillance rendszerek és biobankok kiterjedt alkalmazását feltételezi. Nálunk mindez még gyerekcipőben jár európai összehasonlításban, regiszterek és az egészségügyi informatikai rendszerekben rögzített adatok felhasználásában sereghajtók vagyunk, míg Szlovákia, Csehország Lengyelország, Szlovénia és Horvátország az élmezőnyben foglal helyet. Ennek is köszönhető, hogy a hazai kutatók, orvosok gondolkodásában alig vannak jelen azok a más típusú bizonyítékszerzési lehetőségek, amelyek nem a néhány évtizeden keresztül aranystandardnak tekintett placebo kontrollált kettős vak vizsgálatok kivitelezését követik.
A digitális lenyomataink jobb orvostudományi hasznosítása érdekében a digitális ikertestvéreinket megfigyelő vizsgálati eljárások jelentek meg, amelyek együttesen a hatékonysági és biztonságossági bizonyítékok új generációs kutatási módszertana. Ezeket összefoglalóan Benchmarking Controlled Trial-ként nevezik, céljuk a kezelési eredmények és adott esetben a ráfordítások összehasonlító különbségeinek kimutatása valós körülmények között. A módszertan az értékelések eddiginél szélesebb körét is képes megvalósítani, mivel teljes betegutakat is tud vizsgálni, és azokat betegjellemzők vagy az egészségügyi rendszer jellemzői szerint értékelni. Az új adattudományi módszerekkel, pl. hálózatkutatással a korábbi klinikai vizsgálati eljárásokkal nem kimutatható különbségeket is képes feltárni és számszerűsíteni a digitális lenyomatokat hasznosító elemzések.
Budapest, 2020. december 14.
Dr. Lantos Zoltán, programvezető