A járvány elleni intézkedések akaratlanul is egy hatalmas társadalmi kísérlethez vezettek. A bezárkózás, a fizikai távolságtartás, a lelassulás számos kedvező és legalább ugyanennyi káros következménnyel járt; a hirtelen visszaeső fogyasztás és az ugyancsak lecsökkent termelés, az életek megmentését célzó eddig nem látott mértékű erőforrás-átcsoportosítás, együttesen néhány hét alatt kizökkentette a világot a megszokott kerékvágásból.
Ez a méretében és hatásában évtizedek óta egyedi változás, együtt a digitális átalakulás eredményeként mindeközben létrejött digitális lábnyomokkal, lenyomatokkal, a megismerés új lehetőségeit is megnyitja. A kutatók és elemzők számára kényszerű, ugyanakkor testhez álló feladat ennek a lehetőségnek a kihasználása. Ennek is köszönhető, hogy a járvány jelenlegi európai csendesedése, az országoktól függő megszorítások fokozatos lazítása és a bezártság utáni fellélegzés nyomán szinte naponta jelennek meg elemzések a járvány kezelésének első tanulságairól. Már a járvány kezdete óta folyamatosan találkoztunk modellekkel, számításokkal, előrejelzésekkel, amelyeket nagyon kevés kivételtől eltekintve inkább nevezhetünk spekulációnak, esetleg szakértői vélemények vagy politikai, szakpolitikai kijelentések alátámasztását igazoló eredménynek. Elsősorban a rendelkezésre álló adatok, adatsorok minőségi hiányosságai miatt, másrészt annak köszönhetően, hogy nem tudtuk egészen pontosan meghatározni, mire és kikre vonatkoznak az adatok. Így legfeljebb sejtéseink lehettek, lehetnek arról, hogy az egyes adatsorok, különösen a több országból származóak, az egyes jelenségeket milyen módon, mennyire hűen képezik le.
Emellett az elemzések és a döntések messze legnagyobb része „covid-myopiában” született, túlságosan egydimenziósan a vírusfertőzésre, a következményes megbetegedésekre és kórházi kezelésekre, majd ezt követően az emiatt bekövetkező gazdasági hatásokra figyelve. Azonban akár a teljes egészségügyi rendszerre, akár az egészségünket meghatározó teljes egészség-ökoszisztémára, és különösen a társadalom egészére gondolva,
egy rendkívül sok kapcsolattal és összefonódással rendelkező hálózatos rendszerbe avatkoztunk be félig vakon,
a következményeket utólagosan feltárva, megismerve. Ennek veszélyére és becsült következményeire hívja fel a figyelmet rákbetegek és több krónikus betegségben szenvedők esetében egy április végén a ResearchGate-en megjelent angol tanulmány. Ez késztetett arra, hogy korábbi adatok felhasználásával készítsek egy kísérleti számítást arról, hogy az egészségügyi ellátás hazai korlátozásának milyen hatása lehetett áprilisban és május első felében.
Kiinduló adatként az egészségügyi ellátás hiányosságai miatt bekövetkező, úgy nevezett kezelhető halálozási adatot vettem, ami Magyarországon bő 17 ezer a kimutatások szerint. Amennyiben a krónikus, illetve súlyos betegek egy része nem tud részesülni az aktuális gondozási eseményben, vagy kapacitás hiányában nem részesülhet a megfelelő hatékonyságú kórházi ellátásban, ebbe a kategóriába sorolható. Mint látjuk, „békeidőben” is túl sok ilyen eset van.
A járóbeteg-ellátás korlátozásával legalább a krónikus betegek 10%-ánál megritkult az orvoshoz járás, illetve a gondozás a TÁRKI felmérése szerint. Ennek hatását egy öt évvel ezelőtti elemzésünk eredményeivel tudjuk megbecsülni. Eszerint amennyiben a legalább kéthavonta gondozott krónikus betegek csak évente egyszer mennek el orvoshoz, 30%-kal romlik az állapotuk. Így, ha ritkítjuk az együttműködő krónikus betegek gondozási lehetőségét, előrébb hozunk évi 30%, havi 2,5% halálesetet. Amennyiben a krónikus betegek 10%-ánál megritkult az orvoshoz járás, illetve a gondozás, az évente krónikus betegségben meghaló 115 ezer betegre (KSH 2019) számolva ez kerekítve havi 290 haláleset (115.000 10%-ának a 2,5%-a), átlagosan napi 10.
A kórházi kapacitások korlátozásával tovább szűkítettük a betegellátást. Egy veszprémi doktori disszertációban megjelent elemzés szerint az élet utolsó 7 hónapjában jelentősen megnő a kezelések intenzitása, erre utal, hogy átlagosan fokozatosan kilencszeresére nő a havi egészségügyi költség egy betegnél. Amennyiben a kórházi kezelések egy részénél ezekre a többlet beavatkozásokra nincs lehetőség, ugyancsak előrehozunk halálozásokat. Amennyiben a kórházi kapacitások korlátozása miatt az összes halálozáshoz vezető eset tizedénél nem tudtunk korábbi kórházi kezeléseket megvalósítani, további napi 5 halálesetet hozunk előrébb (a 115 ezerből egy hónapra jutó 9650 haláleset tizedének hetede a havi esetszám, és annak harmincadrésze). A járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátás együttes korlátozásával ezen számítási kísérlet szerint becsült napi 15 halálesetet hoztunk előre egy hónap alatt.
Ilyen esetben az elemző abban bízhat, hogy a valóság nem igazolja ezt a kísérleti számítást, és nem valósulnak meg mégse ezek a többlet halálesetek. Arra azonban felhívja a figyelmet a más országokban elvégzett elemzésekkel együtt, hogy rendszerszemléletű megközelítésekkel érdemes kezelni a járvány további esetleges hullámait, arra pedig különösen, hogy a teljes egészségügyi rendszer ellátási adatait nyomon követő
átfogó napi jelentési rendszert kell működtetni a döntések támogatása érdekében.
Budapest, 2020. május 22.
Dr. Lantos Zoltán, programvezető