Az új koronavírus járvány őszi és téli hulláma során Közép- és Kelet-Európában is számottevően megnőtt az összhalálozás, szemben a tavaszi időszakkal, amikor Nyugat- és Dél-Európában volt ez jellemző. Egyes elemzések szerint a 70 év feletti lakosság teljes népességen belüli arányával van egyértelmű összefüggésben a járvány okozta többlethalálozás, sokan a tesztelés mennyiségét tartják elsődleges fontosságúnak a védekezésben, mások a kényelemről és fogyasztásról lemondani képtelen, individualista viselkedés rovására írják az európai országok gyengébb védekezési képességét, illetve azt, hogy csak szigorú lezárásokkal tudjuk megakadályozni a széles körű vírusfertőzést és megnövekedett halálozást. Ebben a helyzetben a védőoltások a leggyakrabban úgy jelennek meg, mint a járvány végleges felszámolásának megoldása. Ami akkor valósulhat meg, ha az így felvértezett egyéni immunrendszerek összessége vissza tudja szorítani az emberről emberre vándorló vírusokat, amit nyájimmunitásként is meg szoktak fogalmazni.
Összességében az emberi szervezetbe bejutni és ott sokszorozódni „akaró” új koronavírus milliárdnyi armadája és a sok milliárd ember egyéni immunvédekezésében résztvevő sejtjei állnak egymással szemben. Amikor a vírusfertőzés erősebb és gyorsabb, mint a védekező sejtek hárító tevékenysége, a vírus áll nyerésre, és amikor egy közösségben az összes immunvédekezés erősebb és gyorsabb, akkor a fertőzési lánc lelassul, majd megszűnik.
Ebben a küzdelemben a vírus néhány egyszerű módszerrel fertőz, mégis nagyon sokféle hatást vált ki az emberekben,
mert az összetett, egymásba fonódó immunvédekezési folyamatok sokféleképpen jelennek meg a lakosság genetikai sokszínűsége mellett, ráadásul az immunvédekezési készségünk sem állandó, hol erősebb, hol gyengébb. Ennek köszönhető, hogy a hónapok óta tartó, soha nem látott mértékű adatgyűjtés, klinikai kutatás és kiterjedt elemzés mellett sem pontosan tudjuk előre jelezni, ki hogyan fog reagálni a vírusfertőzésre. A folyamatokat egyre jobban ismerjük, a fertőzés és a betegség lefolyását is, azt is, a fertőzöttek mikor adják tovább legnagyobb mértékben a vírusokat és milyen körülmények között, mégis az egyéni kockázatokat csak nagy vonalakban vagyunk képesek megbecsülni, sokkal inkább nagyobb csoportokra – pl. kor, betegség miatt módosult immunvédekezés, mint egyénileg.
Európában nagyjából az emberek fele elsődleges immunválasszal védekezik, ami a szervezetbe beérkező vírusok azonnali eltávolítását jelenti. Ők nem betegszenek meg és nem fertőznek. Ezt különböző tényezők erősítik és gyengítik, minél fiatalabb valaki, annál erősebb ez a védekezőrendszere. Minél jobban karban tartja az egészségét, ugyancsak annál erősebb az elsődleges immunvédekezése. Azonban ez
a védekezőképesség változhat akár óráról órára is, erős fizikai terhelés után, erős lelki stresszben, tartós kialvatlanságban, vitamin/tápanyag-hiányban jelentősen csökkenhet.
A megfertőződés veszélye dózisfüggő, minél több ideig lélegzik be valaki nagyszámú – milliós nagyságrendű vírust, annál nagyobb a fertőzés veszélye. Ez okozza, hogy vannak szuperfertőző emberek és szuperfertőző események. Ilyenkor a sok vírust szétszóró ember zárt helyen találkozik legalább egy órán keresztül sokakkal.
A kis mennyiségű vírus belégzése a jól védekezőknél erősíti a védekezőképességet, pl. egy vizsgálatban iskolába járó kisgyerekek szülei kevésbé fertőződtek meg, mint velük egykorú hasonló felnőtt társaik. Ugyanis a kevés számú vírus új veszélyként – antigénként megtanítja a szervezetnek, hogy ezek ellen a vírusok ellen védekezni kell, úgy nevezett memória sejtek tárolják az információt, ráadásul az emberek egyötödénél korábbi hasonló vírus, pl. náthavírus is aktiválja a másodlagos immunválaszt.
Másoknál, igaz az eddigi ismereteink szerint jóval kevesebb embernél, a kevés vírus és a következményként folyamatosan termelődő védekező antitest inkább időzített bomba, mert náluk könnyen beindulhat az erős immunválasz, az úgy nevezett citokin vihar.
A jelenlegi vizsgálati módszereinkkel nem tudjuk előre megmondani egy húszas, harmincas vagy negyvenes éveiben járó emberről, hogy a jól védekező vagy az időzített bomba immunrendszere van.
Az egyedileg eltérő immunválasz következménye az is, hogy a fertőzésen átesettek nem elhanyagolható része tartósan erős fáradtságot él meg, adott esetben visszatérnek a tünetek, sokaknál depresszió jelentkezik és nagyon gyakori a szívizom valamilyen mértékű károsodása.
Ebben a helyzetben a széles körű adatgyűjtés és elemzés még fontosabb, mint általánosságban, mert hamarabb vezethet el azokhoz az ismeretekhez, amelyekkel az egyéni kockázatokat meg tudjuk becsülni. A lakosság nálunk ma még inkább bizalmatlan, és kevéssé kész arra, hogy személyes adatait megossza az egészségügyi kutatások érdekében, Európában az országok legbizalmatlanabb ötödébe tartozunk, aminek fő oka az intézményekkel szembeni általános bizalmatlanság. Ez a régió egészére is igaz, a volt szocialista országok közül egyedül Észtország a kivétel, ahol a skandináv országokét közelíti az adatmegosztási hajlandóság.
A támadó vírus és a védekező immunsejtek egymáshoz képesti mennyiségi aránya is fontos tényező, ahogy a szuperfertőző egyének szuperfertőző események részletes vizsgálataiból látjuk. Aki fél óráig még tud védekezni egy fertőző embertől érkező vírusmennyiség ellen, nagyon kis valószínűséggel tudja elkerüli a megfertőződést, ha négy órán keresztül ülnek egymással szemben hangosan beszélgetve.
Az összetett immunvédekezési rendszerünket a hamarosan elérhető védőoltások egész biztosan meg tudják támogatni, igaz egy-egy lakossági csoportban eltérő mértékben és védekezési hatékonysággal. A teljes népességre vonatkozó vírus – immunsejtek párharcra gyakorolt teljes hatását még nem látjuk, csak bízhatunk benne, hogy gyorsan a nyerésünk felé billenti ezt el. Vannak olyan szakértők, akik a vírusellenes védőoltások eddigi tapasztalatai alapján úgy vélik, legjobb esetben is csak a harmadik generációs védőoltás jelent majd jó megoldást, és addig sokkal inkább számíthatunk arra, hogy a vírus támadását jól ismert pontokon gátló gyógyszerek jelentenek eredményesebb védekezést.
Budapest, 2020. december 7.
Dr. Lantos Zoltán, programvezető