Valóságváltás, egy újonnan kialakuló online álmodozó kultúra, amely a COVID-járvány során jelent meg. Az az élmény, hogy az ember képes túllépni fizikai korlátain, és alternatív, többnyire fiktív univerzumokat látogat meg. Avatárral vagy átformált digitális ikertestvérrel kalandozva a digitális lenyomat tereiben. A digitális bennszülöttek a mindannyiunkra jellemző sokféle szerepüket különböző digitális platformokon élik meg, akár néhány percenként ugrálva ezek között. Ilyenkor könnyen átugranak a virtuális térbe is, különösen, hogy egyre kisebb a különbség a virtuális és a valós tér digitális platformjai között.
Plurálisok, olyan emberek, akiknek megkülönböztető jellemzője, hogy több identitással rendelkeznek, anélkül, hogy ez kóros lenne. Nagyon kidolgozott belső világgal rendelkeznek, és a személyiségrészeik közötti kapcsolataikat megnyugtatónak találják. Ezt akár tekinthetjük a plurális habitus továbbfejlesztett változatának, mivel a habitusunk – tartós beállítódásunk – átalakul az élethelyzetünk és életciklusunk függvényében, és a változatok egymásra rétegeződnek. Ebben az esetben is azt látjuk, hogy a digitális eszközök és lehetőségek nem gyökeresen új viselkedésformát hoznak, hanem egy régóta létezőt felnagyítanak és felgyorsítanak.
A disszociatív identitászavar – korábbi nevén többszörös személyiségzavar – azonban már betegség, a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvének ötödik kiadásában (DSM-5) szerepel. Az a jellemzője, hogy egy személyen belül kettőnél több személyiségállapot van jelen, ami olyan esetekhez vezet, amikor a személy „váltogat” a különböző „alterek”, más néven énállapotok, identitások vagy részek között.
A disszociatív identitászavarban szenvedő embereknél gyakoriak a traumatikus eseményekre és a mindennapi élet elemeire vonatkozó amnéziás epizódok. Egy ebben a betegségben szenvedő nő például a disszociatív részeit úgy határozta meg, hogy teljesen elkülönülnek egymástól, mindegyiknek megvan a maga világa, a maga élményei. De nem akarta mindet megszámolni vagy felsorolni, mert „ez azt jelentené, hogy még jobban szétválasztja őket, miközben azt reméli, hogy képes lesz újraegyesíteni őket”. Változik a hangja és a beszéde, egyes napszakokban nincsenek meg a megszokott készségei és képességei, mint például gyerekek tanítása vagy számítógép-használat, majd azután újra megtalálja őket, anélkül, hogy emlékezne arra, mit csinált az előző pillanatban. A kórkép nagyon gyakran társul nyomasztó gyermekkori traumával, ami a beteg egyének számára nagy szenvedést és magányt eredményez.
Számos tanulmány eredménye egyértelműen rámutat arra, hogy ennek a betegségnek sajátos jellemzői vannak. Az is kiderült, hogy az állapot a népesség közel 1%-át is érintheti. A legtöbb pszichiáter azonban megkérdőjelezi a disszociatív identitászavar létezését, és inkább divatjelenségnek tekinti a gyermek- és ifjúságpszichiátriában. A diagnózist nehezíti a kaméleonhatás, mivel a disszociáció védekező mechanizmus, lehetővé teszi az egyén számára az elkerülést, és ennek minden lehetséges formája előfordulhat mint például pánikbetegség, kényszerbetegség, kezelésre rezisztens depresszió, atipikus skizofrénia.
Budapest, 2023. március 2.
Dr. Lantos Zoltán, programvezető