Amikor szerelmes vagy, az olyan, mintha kémiai vihar szabadult volna el az agyadban, mivel ilyenkor az idegi szabályozó rendszere gyorsan nagy mennyiségű dopamint és noradrenalint pumpál ki. Ez az a kémiai robbanás, amitől izgatottnak és melegnek érzed magad mindenütt. Ahogy a Bódy Gábor által rendezett Kutya éji dala című kultfilmben is elhangzik:
„Már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem.” A.E. Bizottság
A dopamin a jutalmazással kapcsolatos agyi kémiai anyag. Az agy így dolgozza fel azokat a jó élményeket, amelyeket hangsúlyozni kell és megjegyezni. A szerelem esetében a dopamin akkor szabadul fel, amikor valami csodálatosat kapunk a szerelmünktől, vagy amikor örömünkre szolgál, hogy adhatunk neki valamit. A szerelem egy csodálatos dolog kölcsönös adása és elfogadása az idegi kémiai folyamatok szintjén is.
Ugyanez az agyi szabályozó rendszer szabadítja fel a noradrenalint az egész újdonsága és izgalma miatt. Az agy így hangsúlyozza, hogy valami újdonság történik, amit észre kell venni. Ettől ragyogóbbnak és élénkebbnek „érzi magát”. Szinte nincs olyan időszak az életünkben, amikor élénkebbnek érezzünk magunknak, mint amikor szerelmesek vagyunk.
Ahogy a kapcsolat elmélyül, a szerelemhez társuló öröm még többre késztet. A dopamin egyik csodálatos tulajdonsága, hogy kezdetben csak az izgalom idején szabadul fel, de azután az agyunk megtanulja, hogy már az izgalom előtt felszabadítsa, az ölelés, a csók vagy a szeretett személy jelenlétének vágyára. Ez függőséggé is válik, hiszen újra látni akarod azt a személyt, újra kapcsolódni akarsz hozzá.
Ahogy a kapcsolat érik, úgy többé válik, mint függőség. Ragaszkodás lesz belőle, ami kétféleképpen keletkezik. Az első az, hogy amikor igazán kötődünk valakihez, és ezáltal jutalmat érzékelünk annak a személynek a jelenlététől, az agy oxitocint szabadít fel. Az oxitocin hozzájárul ahhoz az érzéshez, hogy a velünk lévő személy megbízható, olyan valaki, akivel egynek kell lennünk. Kémiai kötődés jön létre. Ez a fajta kötődés a szülő és a gyermek között is létezik. Két olyan ember között jön létre, akik olyan pozitív és folyamatos kapcsolatban vannak egymással, hogy kémiai kötődést alakítanak ki. Akkor is, amikor együtt vannak, és akkor is, amikor egymásra gondolnak.
A másik fontos dolog, ami történik, azzal kapcsolatos, hogy miként növekszik az önérzetünk. Önmagunkra vonatkoztatva növesztjük azt. Amikor érzek valamit, amikor cselekszem, amikor gondolkodom, akkor azt az érzést, cselekedetet vagy gondolatot folyamatosan a forrásához kapcsolom, és ez a forrás én vagyok, és ebből hozom létre az énemet. Ugyanezek a folyamatok működnek akkor is, amikor erős kötődést hozzunk létre bármihez, ami pozitívan és erősen közel áll hozzánk. És ugyanígy kötődünk a szerelmünkhöz is.
Ennek az a következménye, hogy az agyunk plaszticitása – kémiai, szerkezeti és funkcionális átrendeződésre való képessége révén – azt a személyt, akit szeretünk, az énünkké növesztjük. A részünkké válik. Végső soron összekapcsolódunk, összeházasodunk az agyunkban.
Vajon mindenkire rátalál a szerelem?
A kutatások nyomán azt feltételezhetjük, hogy jóval nagyobb valószínűséggel, ha követjük az idegtudományi kutatások eredményeit, és célzottan eddzük az agyunkat.
Mindenekelőtt a szerelemért felelős agyi területeket és folyamatokat kell megmozgatni. Biztosítani akarjuk, hogy a teljes rendszer erőteljes formában legyen, és hatásosan szabályozza a noradrenalin és a dopamin felszabadulását. Ezt úgy érhetjük el, hogy izgalmakkal, meglepetésekkel, kihívásokkal és érdekes pillanatokkal teli életet élünk. Olyan életet, amely tele van jutalommal és újdonsággal. Emellett kedvesek vagyunk másokkal, pozitívak, szeretetteljesek és nagylelkűek. Így amikor a szerelem az utunkba kerül, teljes mértékben készen állunk arra, hogy jól reagáljunk.
Budapest, 2023. február 16.
Dr. Lantos Zoltán, programvezető