Az autonóm járművek közlekedéséhez hasonlóan a mostani ipari forradalom az egészséggondozás területén is megteremti az autonóm egészségtámogató rendszerek mindennapos alkalmazásának lehetőségét. A technológia fejlődése révén egyre több testen hordható szenzort állítunk elő, egyre gyarapszik a folyamatosan értékelhető biomarkerek száma, és a dolgok internete révén az orvostudományi eredmények egy része beköltözik az eszközeinkbe, megteremtve a mindenütt és mindenkor elérhető egészségügyet. Számos krónikus betegség válik olyan állapottá, amelyben az egyénnek alapvetően
nem a betegséggel kell együtt élnie, hanem az egészségének karbantartásával kell foglalkoznia,
figyelve az étkezésére, napi fizikai aktivitására, stresszkezelésére, alvására, kapcsolataira, értelmes munkavégzésére, környezetére, kulturális tevékenységére.
Lépésről lépésre és jelentős zsákutcákkal jutunk el ide. A krónikus betegségek gyógyszereinek fejlesztése során több éve az egyik legfontosabb cél a mellékhatások, nem kívánt hatások gyakoriságának és súlyosságának csökkentése, a lehető legkisebb adagok, illetve igény szerint adagolási módok és hosszú hatású gyógyszerformák kikísérletezése, valamint az egyszerűen alkalmazható gyógyszerkombinációk előállítása. Emellett az ellátórendszerben is megjelentek a hozzáférést könnyítő megoldások néhány országban, mint például a gyógyszerszedést az időszakos ellenőrző vizsgálatok után megerősítő szaknővérek, akik jogosultak önmagukban dönteni karbantartott állapot esetén a gyógyszerelés folytatásáról. Vagy a digitális átalakulás keretei között a videorendelés és az e-recept nyújtotta hozzáférési előnyök.
Ugyanakkor a diagnosztikában lassabban indult el a fejlődés, és először inkább a bombasztikus ígéretek jelentek meg, akár óriási botrányokat kavarva, aminek archetípusává a Theranos vált, vagy némi világkörüli PR hírfolyam után csendesen kimúlva, mint a Google vércukormérő kontaktlencséje. Azonban a technológia idővel mégis utoléri a víziókban megfogalmazott ígéreteket, és pont a cukorbetegség az egyik olyan terület, ahol a vércukormérés szúrásnélküliségét zászlóra tűzve folyamatos fejlesztések révén
egyre több páciens számára válik elérhetővé valamilyen autonóm mérő és adagoló rendszer.
Először az 1-es típusú cukorbetegek számára készültek folyamatos, komputerizált inzulinadagoló rendszerek, amelyek nemcsak kényelmesebbek a páciensek számára, hanem pontosabb és kiegyensúlyozottabb vércukorkontrollt is biztosítanak. Majd megjelentek a szélesebb körben alkalmazható, a vércukormérést központi felhőadatbázissal, javaslatadó intelligenciával, mobil alkalmazással és automatizált adagoló tollal összekötő rendszerek. A legújabb kutatások a könnyből történő cukorkontrollt egy lépéssel közelebb hozták, sikerült olyan mérési módszertant kidolgozni, amely kellő megbízhatósággal és pontossággal ad képet a cukoranyagcseréről. Igaz még kísérleti és laboratóriumi körülmények között, mégis öt éven belül elérhető közelségbe hozva a szúrás nélküli mérést.
Hazánkban ezekre a vércukorkontrollt jelentősen javító módszerekre óriási szükségünk van. A cukorbetegség előfordulási arányában Európa sereghajtói közé tartozunk Horvátországgal, Máltával és Bulgáriával együtt, ami nagy mértékben annak köszönhető, hogy a kontinens egyik leginkább elhízott országa vagyunk, csak Málta áll rosszabbul nálunk. Ugyanakkor az autonóm rendszerek működéséhez fontos telemedicina területén a középmezőnyben vagyunk Csehországgal és Svájccal egy szinten, és ehhez hasonló a technológiai és jogszabályi felkészültségünk a páciensadatok hozzáférésének biztosításában.
Budapest, 2020. október 28.
Dr. Lantos Zoltán, programvezető