
Avokádó: nekünk jó, a Földnek rossz?
110 ezer ember 30 éven át tartó megfigyeléséből az szűrhető le, hogy heti két adag avokádó a kardiovaszkuláris betegségeket távol tartja. Igen ám, de amíg
110 ezer ember 30 éven át tartó megfigyeléséből az szűrhető le, hogy heti két adag avokádó a kardiovaszkuláris betegségeket távol tartja. Igen ám, de amíg
Tíz perc egy terápiás kutyával a sürgősségin várakozva jelentősen javíthatja a közérzetünket. Sőt úgy tűnik, csökkenti a fájdalomérzetünket és az aggodalmunkat. Ezt a kisebb kutatást
A fizikai fittség csökkenti az Alzheimer kór kockázatát. Ezt eddig is tudtuk, de a legfrissebb jó hír az, hogy ez nem egy „mindent vagy semmit”
Semmi sem múlik el nyomtalanul. Egy friss kutatás arra enged következtetni, hogy a fiatalkori alkoholfogyasztás sem. Ugyanis idővel hiába csökken valakinek az alkohofogyasztása, a rákos
A gyerekek rugalmasak. A gyerekek jól bírják. A gyerekeket viselte meg legkevésbé. A gyerekek gyorsan hozzászoknak. A gyerekek alkalmazkodnak. A gyerekek ellenállóak. – Nem is
Már többször vizsgálták, hogy milyen hatással vannak a háziállatok gazdájuk egészségére, hangulatára, életminőségére. Ám egy új kutatás most azt próbálta meg feltárni, hogy hogyan befolyásolja
Milyen lehetőségeink vannak, amennyiben mozogni szeretnénk? A legtradícionálisabb talán az, hogy felhúzzuk a futócipőnket és futunk pár kört a közeli parkban, vagy hogy lemegyünk az
Hallásból már talán mindenki ismeri a mediterrán diétát, ami hosszú évek óta töretlenül vezeti a legegészségesebb diéták ranglistáját. Számos kutatás bizonyította már, hogy az így
Korunk egyik legnépszerűbb, ám egyik legkárosabb legális feszültséglevezetője az alkohol. Feszültségből pedig van bőven amúgy is. Hát még a két éve tartó pandémiában! A Covid
A stressz öregít – mondják. És egy-egy sztesszel teli időszak után mintha éreznénk is, ahogy megszaporodik az ősz hajszálaink száma. Ennek a népszerű mondásnak járt