Az ügyfélközpontú intézmények munkaszervezésének egyszerű alapszabálya szerint csak a boldog alkalmazottak tudnak úgy dolgozni, hogy elégedett és boldog legyen az ügyfél. Az egészségügyben ez sajnos eddig sem volt szempont, azonban mostanra a háborús helyzet megtette további romboló hatását, aminek nyomán nem csak gyakori kiégésről beszélünk, ami önmagában is szörnyű, hanem már poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenved az egészségügyi dolgozók jelentős része. Eddig is az egészségügyi dolgozók önkizsákmányolására épült a magyar egészségügy, ami mára az egészségük súlyos kockáztatásának szintjét éri el. Anélkül, hogy néhány tiszteletre méltó önkéntes szakmai segtségen túl bármi is történne ez ellen. Aminek rettenetes következményei lesznek. Az óriási stresszreakció, fenyegetettség négyes válaszlehetőségének – lefagyás, behódolás, menekülés, küzdelem – mindegyike az egészségügyi szolgáltatások jelentős minőségromlását okozhatja a következő hónapokban. Az alábbi tipikus viselkedésmintákat látva ez valós veszély.
Ott ahol, az egészségügyi dolgozók lelki egészségére és jólétére is odafigyelnek, többféle intézkedést hoznak, felismerve, hogy az egészségügyben az egyik legelhanyagoltabb terület a dolgozók munkája során hozott áldozathozatal saját mentális állapotukat rontó hatásainak ellensúlyozása. Az erre irányuló figyelem hiánya annak is köszönhető, hogy számos kultúrában olyan magas a szenvedéssel szembeni tolerancia, hogy a stresszre, krónikus fáradtságra és depresszióra vonatkozó panaszokat egy lusta ember nyafogásaként utasítják el.
Mottó: Az embereknek joguk van a munkájukban való örömhöz.
Javaslatok az egészségügyi vezetők és egészségügyi dolgozók számára az Institute for Healthcare Improvement (Intézet az Egészségügy Fejlesztéséért)-től.
Helyezzük előtérbe a lelki egészséget. Meg kell változtatnunk azokat a gondolkodási mintákat, amelyek automatikusan azt feltételezik, hogy a több pénz és a juttatások jelentik a választ mindenre a megfáradt munkaerő számára. Bár a magasabb javadalmazás kétségtelenül fontos, de nem elegendő. Több értelmet, nagyobb célt, erősebb bajtársiasságot és szolidaritást kell szorgalmaznunk a kollégák között. Látnunk kell a kapcsolatot mindezek és a betegek, családok jobb egészségügyi eredményei között.
Személyes szinten mindannyiunk felelőssége az öngondoskodás gyakorlása. Ez azt jelenti, hogy tudatos lépéseket teszünk a fizikai, mentális, érzelmi, spirituális és pénzügyi jólétünk érdekében. Alapvetően úgy vigyázzunk magunkra, ahogyan a gyermekünkre is vigyáznánk. Az öngondoskodás jelentheti azt, hogy elmegyünk masszázsra vagy szabadságra, több időt töltünk a családunkkal, alapos orvosi vizsgálatokon veszünk részt, többet sportolunk.
Kezeljük proaktívan a félelmet és a szorongást. A napi megbeszélések egy egyszerű technika, amelyek során a vezetőség és a multidiszciplináris csapatok rövid időre összeülnek, hogy felszínre hozzák a legfontosabb problémákat és megoldják ezeket. Ez egyben lehetőséget ad az őszinte és nyílt beszélgetésekre. Kiegészítés ehhez a ponthoz, hogy itthon Bálint Mihály örökségét követve a Bálint-csoportot kell előtérbe helyeznünk ilyen céllal.
Rendszeres visszajelzés kérése a beosztottak, munkatársak jólétéről. A vezetők legyenek nyitottak ezekre a visszajelzésre, és cselekedjenek a visszajelzések alapján.
Pszichológiai biztonság garantálása választható mentális egészségügyi és jóléti támogatások nyújtásával. Egy példa szerint a londoni Royal Free Hospitalban magas volt a személyzet fluktuációja (47,7 százalék), emellett sok munkatársuk fontolgatta a távozást. A vezetők a csapatmunka megerősítését és az új munkatársak támogatását tűzték ki célul. Változtatási ötleteket dolgoztak ki, teszteltek és vezettek be, többek között kávézós beszélgetéseket tartottak a vezető ápolókkal, növelték a műszakválasztási lehetőségek számát és így a személyzet nem ragadt a stresszes 12 órás műszakokban, megünnepelték a hónap dolgozóját, és elektronikus rendszert indítottak a műszakok igénylésére. Ezek a változtatások a felére csökkentették a fluktuáció arányát az ápolószemélyzet körében.
Teremtsen lehetőséget a személyzet számára, hogy újra megtalálják az értelmet és a célt. Különösen válságos időkben az egészségügyi vezetőknek olyan pszichológiailag biztonságos környezetet kell kialakítaniuk, ahol az egyének biztonságban érzik magukat, ha nyíltan beszélnek a kockázatokról vagy a félelmekről. Ezek a félelmek kapcsolódhatnak a kórházi ágyak vagy a lélegeztetőgépek elégtelen számához. Lehetnek aggodalmak az egyéni védőeszközökkel vagy az arcvédő maszkok használatával kapcsolatos protokollokkal kapcsolatban. A vezetők sokat elérhetnek azzal, ha alázatosak, kíváncsiak és empatikusak. A vezetőknek azt kell kommunikálniuk a személyzet felé, hogy mentális egészségük és jólétük létfontosságú. Nem baj, ha sebezhetőek vagyunk, és beszélhetünk a válsághelyzetben szerzett saját tapasztalatainkról. A vezetők azt is hasznosnak találták, ha megteremtik a mentális egészségügyi támogatáshoz vagy kezeléshez való hozzáférést a teljes személyzet és a vezetőség számára.
A COVID-19 idején az orvosok erkölcsi dilemma alapú szorongással néznek szembe. Ezt úgy írják le, hogy tudják, helyesen kellene cselekedniük, de olyan korlátokkal szembesülnek, amelyek szinte lehetetlenné teszik ezt a cselekvést. Annak érdekében, hogy a klinikusok felismerjék ezeket a tapasztalatokat, és vigaszt találjanak abban, hogy társaik ugyanígy éreznek, a John Hopkins Egyetem bevezette az általuk Moral Resilience Roundsnak (Erkölcsi Ellenállóképességi Köröknek) nevezett módszert. Hetente kétszer egy órán át orvosok multidiszciplináris csoportja találkozik többnyire virtuálisan, hogy megvitassák a közelmúlt etikai kihívásait. Ezek a bizalmas megbeszélések teret biztosítanak az etikai kihívások okozta szorongás elismerésére, és támogatják a megoldások megtalálására való összpontosítást.
A javaslattevők szerint, ha újrafogalmazzuk és prioritássá tesszük a dolgozók lelki gondozását, dokumentáljuk a személyzet jólétét, kezeljük a félelmet és a szorongást egy pszichológiailag biztonságos munkahelyen, jobban tudunk vigyázni magunkra és egymásra.
Budapest, 2021. június 2.
Dr. Lantos Zoltán, programvezető