Az egészséget, a megélt saját jóllétet annak teljessége mentén ma még nem tudjuk mérni, és ennek rengeteg következménye van a mindennapjainkra nézve. A legfontosabb, hogy nagyon sok esetben az egészség a megfigyeléseink és értékeléseink szerint láthatatlan marad. Az emberek jelentős része akkor kezd el foglalkozni az egészségével, amikor valamilyen formában megjelenik a hiánya vagy a jóllét csökkenése, ami miatt az egészségügyben és népegészségügyben dolgozók jogosan méltatlankodnak. Azonban az egészség annak pusztán pozitív tartalmával a jelenlegi mérhetetlensége miatt a legtöbb esetben társadalmi szinten nem válik kézzelfoghatóvá. Miközben ma már tudjuk, hogy a közösségek, különösen a támogató, jószívű közösségek hatása jelentősebb, mint az egészségügyi és népegészségügyi beavatkozásoké, és az egyéni erőfeszítések hatása még nagyobb ennél, amihez az egyik legtöbbet adó erőforrásunk a spiritualitás. Most kezdjük felfedezni, hogy az EGÉSZséghez a teljes élet és a támogató környezet elengedhetetlen. Azonban pontosan nem tudjuk még mérni és jellemezni az egyes tevékenységek hatását, szemben a gyógyszerek és terápiás eljárások eredményeivel. Arra van vizsgálati eredményünk, hogy az erdőjárás, a zenehallgatás, a művészetek gyakorlása, múzeumba járás, keresztrejtvényfejtés, érzelmek rendszeres megosztása javítja az egészséget, de azt nem tudjuk sem megbecsülni, sem előre jelezni, hogy ezek a tevékenységek kinél milyen mértékű hatást váltanak ki. Csupán az egészség megőrzésében játszanak nála szerepet, vagy a nagyobb jóllét elérésében és a gyógyulásban is alkalmazható módszer?
Ahogy a covid-járvány és annak kezelése számos társadalmi hiányosságot felnagyított, az egészség-betegség kérdésében is rámutat arra, hogy az egészségközpontú társadalom kialakításához szükséges változtatnunk szemléletünkön és eszközrendszerünkön. A járvány elleni védekezés számos szempontja és módszere előtérbe került és kerül, a folyamatok előrehaladtával egyre újabbak. Érdekes módon alapvetően eszközök: lélegeztetőgép, vakcina vagy nagyon egyszerű viselkedésformák: maradj otthon, viselj maszkot. Miközben összetetten működő és nagyobb ökoszisztémába illeszkedő szervezetünk egészségének egyéni és társadalmi szintű megőrzése csak rendszerekben gondolkodva valósítható meg.
Az egészség fenntartásánál a covid témájában is alig esik szó a leggyakoribbnak számító helyzetről, amikor az erős immunrendszer az elsődleges védekezési formájával megvéd a vírusfertőzéstől. Nem tudjuk mérni, nincs róla gyorsan elérhető adatunk, nem vagyunk képesek egyszerű eszközökkel rövid idő alatt befolyásolni, ezért társadalmi szinten nem is foglalkozunk vele.
Az egészség kapcsán alapvetően újfent a betegség elkerülésével foglalkozunk, az egészségmegőrzéssel alig.
Egyéni szinten természetesen egész más a helyzet, hiszen nagyon sokan tudatosan, nap mint nap több mindent tesztnek egészségük megőrzése, fejlesztése érdekében, és ez a jelentős különbség az egyéni és a közösségi gondolkodás között, egyéni vérmérséklettől függően vezet a vakcinától való ódzkodásig és szélsőségesebb esetben a vírus- vagy járványtagadásig.
Az egészség egyik legfontosabb forrásáról, a spiritualitásról pedig kifejezetten nehéz széles körben beszélni.
Már a jelentéstartalma is rendkívül tág határok között mozog, tükrözve, hogy az elmúlt száz évben rengeteget gyarapodott a tudásunk az embert is magába foglaló élő rendszerek egymásra ható, hálózatos működéséről, ráadásul egyre gyorsul az ismeretszerzésünk a módszereink fejlődésével. Várható is, hogy a következő évtizedekben az emberi létnek ezt a dimenzióját is sokkal mélyebben és alaposabban tárjuk fel, írjuk le. A legújabb megközelítések és meghatározások szerint a spiritualitás azon mélyebb értékeket és jelentéseket foglalja össze, amelyekkel az emberek élnek, illetve találkozás a saját belső dimenziónkkal.
Hogyan tehetjük jobban láthatóvá az egészséget? Új mérőskálák kidolgozásával, alkalmazásával. Az egyik már használt mutató az egészség önértékelése, amely szerint Európa utolsó ötödében szerepelünk Lengyelországgal és a balti országokkal együtt. Ezt az értéket sokan puha mutatónak tartják, mivel nem „objektív” módszerekkel gyűjtött, vizsgált tényeket állít egymás mellé, hanem az emberek egyéni, „szubjektív” véleményét tükrözi. Ráadásul, nagyon kevés ismeretünk van arról, hogy pontosan mitől és mennyire függ ez az önértékelés, és milyen módszerekkel és eszközökkel tudjuk befolyásolni, javítani. Ez mind érthető is, hiszen sem a közösségek, sem a zöld környezet, sem a saját kulturális, művészeti és lélekerősítő tevékenységünk egészségre gyakorolt hatásait nem vizsgáltuk eddig eléggé ahhoz, hogy ezeken a területeken mérhető módon tegyünk az egyéni és közösségi egészségjavításért.
Mindezek miatt társadalmi szinten ma még a mérési és értékelési szemléletünk, valamint beavatkozási képességünk határozza meg, hogy az egészség érdekében milyen erőforrásokat mozgósítunk. Ugyanakkor egyénileg érezzük, hogy ez nincs jól.
Budapest, 2021. január 8.
Dr. Lantos Zoltán, programvezető