Új generáció, új szemlélet

Szemléletváltás, hangsúlyozzuk egyre gyakrabban és egyre erőteljesebben a szükségességét, amikor a fenntarthatóság és a pozitív jövőképünk a téma. Vannak azok, akiknek váltania kell, és olyanok is egyre többen, akik már az új szemléletbe nőnek bele. Digitális nemzedéknek gondoljuk őket, valójában legalább ennyire meghatározó a humanitás, a közösség és a szeretet a számukra. Nekik zsigerből jön mindaz, amit a vezető pozícióban lévő ötvenes-hatvanas felnőtteknek meg kell tanulniuk, és jelentős erőfeszítések révén változtatással tudnak elérni. Ha egyáltalán…

A múlt héten olyan innovációs versenyen voltam mentor, amin az egészség iránt érdeklődő középiskolások vettek részt az ország minden részéből a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország szervezésében. Biztos voltam előtte abban, hogy érdekes és izgalmas lesz, és mint kiderült, az utóbbi évek egyik legenergetizálóbb napját köszönhetem nekik. Korábban egymást nem ismerők az online térben találkozva három- és négyfős csapatokban néhány óra alatt összerakták azokat a vállalkozásokat és programokat, amiknek megfelelő szolgáltatások és közösségi programok ma az adott terület innovatív élmezőnyében vannak világviszonylatban. Tanulmányozták az internetes szakirodalmat, gyors online felmérést készítettek, logót és arculatot terveztek, összetett egészségtámogató programokat találtak ki, mi több, kidolgozták azok alapjait. Leírták saját felméréseik és elképzeléseik alapján azt a 15-25 éveseket támogató covid-járvány utáni programot, ami csaknem teljesen megfelel a Frome modellnek, a jószívű közösség koncepciójának. Személyre szabott alvássegítő csomagokat kínáló webshopot terveztek meg, ami játékos módon méri fel az egyéni szokásokat és igényeket. Kisiskolások játékos féléves visszailleszkedési programját tervezték meg hétközi és hétvégi eseményekkel a művészetet előtérbe helyezve. Olyan platform-koncepciót is létrehoztak, ami a közösségépítést az egyéni hozzájárulások szerint jutalmazza, pontozza, egyszerre támogatva a jóllétet növelő egyéni és közösségi aktivitást. Nekik az a startvonal, ahol ma a tudomány tart.

A technika fejlődését és a jóllétről alkotott ismereteink mélyülését és gyarapodását látva biztosak lehetünk benne, hogy húsz év múlva

az egészségünket olyan szolgáltatások fogják támogatni, amiket ma még elképzelni sem tudunk. Mert azok a mai középiskolások fogják kitalálni, megalkotni és működtetni, akiknek mindaz magától értetődő, ami a világunk élhető jövőjéhez vezet bennünket,

ugyanakkor számos elismert szakembernek idegen vagy akár elképzelhetetlen. Talán ezért is javasolják üzleti tanácsadók, hogy a negyven évnél idősebb vezetők válasszanak maguknak jóval fiatalabb mentorokat. Egyet már én is választottam.

A mostani korszakváltásban a korábbi minták alig alkalmazhatók, mert sosem látott ütemben zajlik és gyökerestől forgat fel mindent. Ami bizonyos, az a piacgazdaság rendszerének szétesése és leköszönése, valamint az új világrend kialakulását megelőző néhány évtizedes bizonytalanság. A középiskolásokat és fiatal felnőtteket látva akkor járunk mindannyian a legjobban, ha mielőbb lehetőséget adunk számukra az érvényesülésre, megteremtjük az ehhez szükséges kereteket, vállalva a bizonytalanságot.

Budapest, 2021. május 10.

Dr. Lantos Zoltán, programvezető