
Egyenként egymásért
Ahogy jelentősen megnőtt a napi fertőzésszám, az indulatok is egyre erősödnek az új koronavírus kapcsán. A tavaszi teljes bezárkózás és a ma is jellemző információhiány
Ahogy jelentősen megnőtt a napi fertőzésszám, az indulatok is egyre erősödnek az új koronavírus kapcsán. A tavaszi teljes bezárkózás és a ma is jellemző információhiány
Most formálódó új társadalmunkban, amelyben az adat a legfontosabb erőforrás, a matematika megkerülhetetlen alaptudássá válik az élet minden területén. Igaz, már nem a kockás füzet,
Az európai országok a COVID-19 járvány első sokkját követően arra jutottak, hogy lakosaik egészségéért többet kell tenniük, amit szorosabb és magasabb szintű együttműködéssel tudnak megvalósítani.
Az ősz beköszöntével a koronavírusok aktivitása erősödik, ugyanakkor többségünk szervezete az új koronavírus-fertőzés ellen is hatékonyan védekezik, vagy teljesen megvédve a fertőzéstől, vagy tünetmentesen átvészelve
A legújabban közreadott európai egészségügyi statisztikák arra engednek következtetni, hogy a magyar egészségügyi rendszer kettészakadt. Míg az egészségben leélt életévek számában az Európai Unió középmezőnyében
Az utóbbi évek kutatásai rávilágítanak arra, hogy táplálkozásunkkal a mentális képességeinket is jelentős mértékben befolyásoljuk a szív- és érrendszerünk, a vázizomzatunk, a csontjaink és az
A fizikai aktivitás, testedzés mindig szóba jön, ha az egészségünkről van szó, emellé ma már a tanulást és agytornát is ilyen súllyal kell figyelembe vennünk.
A minap egy bejegyzést láttam arról, hogy a járvány szavunkban benne van a mostani helyzet lényege, miszerint a vírus velünk együtt JÁRja a világot, itt