
A jóllét ott kezdődik, ahol élünk: Így óv meg a közösség az orvostól
A jó egészség nem csupán az egyéni szokásainkon múlik, hanem a közösségünkön is. Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy azok az emberek, akik magasabb jól-léttel bíró

A jó egészség nem csupán az egyéni szokásainkon múlik, hanem a közösségünkön is. Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy azok az emberek, akik magasabb jól-léttel bíró

Sokakat foglalkoztat, hogyan lehet hosszabbá tenni az életet. Kutatják az öregedés folyamatát, a visszafordítás lehetőségeit, a fiatalon maradás biológiáját, a sejtek teljességének és egészségének jellemzőit,


Az elmúlt bő két év társadalmi nagyítólencsével is megajándékozott bennünket. Igaz, a kép, amit látunk benne, meglehetősen vegyes, mi több, sokak számára bosszantó. Kiderült, hogy

A maszkviselés az egyik leghatékonyabb védekezés a covid-járvány terjedése ellen, elsősorban olyan zárt helyeken, ahol a fizikai távolságtartás nem lehetséges és tovább vagyunk együtt néhány

Hagyományosan a gyógyszergyárak értékesítési tevékenységét nevezik orvoslátogatásnak, amely az esetek jelentős részében valóban inkább látogatás, mint értékesítés a korábbi adatok szerint. Ugyanis a független felmérésekben,

A szezonális terjedésű új koronavírus az ősz beköszöntével újra jobban, szélesebb körben terjed, ezért nem kerülhetjük meg a vele való foglalkozást. Magyarország a közepesen átoltott

Furcsa vírussal állunk szemben, számos olyan változást tapasztalunk meg a mostani járvány során, amit korábban sosem. Vagy inkább arról van szó, hogy több adatunk van,

Szombat óta az égi erdők végtelen ösvényein szabadon fut a Nemzet Sportolója, futók nagyasszonya, tájfutók mindenkori példaképe, a nyolcvanas évek tájfutó válogatottjainak mestere, akit a

Huhh, ez így túl sok, talán inkább mégse. De ha egyáltalán nem látlak, az nagyon zavar, néha mégis nézz ide. Az online megbeszélések, találkozók, oktatások